2011. szeptember 20., kedd

Zöldséges-lazacos nokedli

Ez az étel csak azért fér bele a lunchbox kereteibe, mert majdnem teljesen maradékokat használtam fel hozzá. Ha külön kellene elkészíteni minden hozzávalót, akkor inkább egy nyugalmas szombati ebédnek lenne megfelelő. Így viszont, hogy a hétvégéről maradt nokedli, tegnapról pedig zöldségleves, tényleg villámgyorsan, mondjuk 10 perc alatt elkészültem vele.

A zöldséglevesből kimentettem főtt répakarikákat és szintén főtt édesköményt - ez utóbbit egyben szoktam főzni, most tehát felkockáztam. A zöldségeket és a nokedlit pici vajon és három evőkanál zöldséglevessel serpenyőben összemelegítettem. Közben feldaraboltam falatnyi méretűre két szelet füstölt lazacot (nem két halat, hanem az előrecsomagolt verzióból két szeletet.) Tálaláskor a zöldséges nokedlire rászórtam a lazackockákat, rákanalaztam három kiskanál natúr joghurtot, megszórtam egy evőkanálnyi petrezselyemmel és az édeskömény levelével díszítettem.

2011. szeptember 18., vasárnap

Heti terv

A múlt heti ritka bejegyzések és az ennek okán feltett reklamáló kérdések után egyszerűen muszáj magyaráznom a bizonyítványom. Szóval hogy a lelkesedésem töretlen, de azért egy kedvenc receptet nem egyszer főzök meg - és másodszorra már nem posztolom. Meg múlt héten egyszer még egy beülős ebédre is elcsábultam - erről majd külön.

Ez a hét több szempontból is nemnormális. Egyrészt "A" jelű gyermek beteg, tehát rengeteg időm van főzőcskézni. Másrészt kímélő étrendet kíván - nem ő, hanem a betegség -, tehát az időtényező ellenére is sárgarépafőzelék lesz a maximum, amit főzhetek. Harmadrészt csütörtöktől konferencián vagyok, szóval nulla perc konyhai munkával fogok ételhez jutni, sőt reggelihez, ami szerintem a legnagyobb luxus a világon.

Na de hogy a héten fennmaradó három napra mégis tervezzek: egy adag maradék pörkölt még van tegnapról - ez lesz ma a szerencsés nemdiétázóknak, holnapra egy padlizsános tészta a terv (a padlizsánt már tegnap délután megsütöttem) és szerdán a másfél édeskömény vár még felhasználásra a hűtőből, gondolom, hogy kuszkusszal és valami sajttal. De ez még alakulhat.

Vasárnap már itthon leszek - de szerintem akkor házon kívül eszünk. Használjuk ki, hogy látjuk egymást 14 nap alatt öt darab napon, melyből egy esik hétvégére.

2011. szeptember 14., szerda

Egy marék ez, egy marék az

A hétvégén ismét piacoztam, és most, szerdán már kicsit kezdtem pánikba esni, hogy a választékhoz képest nem sokat főztem még. Így aztán a legsürgősebben elhasználandók közül válogattam: egy maréknyi póréhagymát, egy maréknyi rókagombát, egy maréknyi édesköményt tisztítottam meg és szeleteltem. A pórét megfuttattam olajon, majd rádobtam a gombát és az édesköményt. Egy perc után ráöntöttem kicsit több, mint egy deci zöldség alaplét és fedő alatt pároltam tovább. Ekkor feltettem egy deci búzát másfél deci alaplével fedő alatt főni. Ez tíz perc után kész, ha mard némi víz, azt egyszerűen le kell önteni.

 work in progress

A zöldségekkel még annyit kell foglalkozni, hogy amikor az édeskömény már majdnem teljesen puha, akkor egy fél citrom levét nagyjából rányomkodom (ami még benne marad, abból a szakács kaphat egy limonádét) és egy púpos kiskanálnyi dijoni mustárt is belekeverek, s egész addig főzöm, amíg már nincs folyadék a zöldségeken. (Hogy mennyi mustár kerüljön bele, az erősen függ a mustár erősségétől. És bármilyen rossz hír, glóbusz mustárral ne is próbálkozzunk, az csak ront a helyzeten.) Nekem az alaplében lévő sósság elegendő, ha valaki sósabban szereti, akkor még érdemes a párolás közben sózni. Egyébként csak annyi a feladat, hogy a búzát és a zöldséget összekeverje ez ember, s máris kész a holnapi ebéd.

Most nehéz megsaccolnom az elkészítési időt, mert pár dolgot párhuzamosan csináltam és szándékosan alacsonyabb hőfokon főztem, hogy húzzam az időt, de azt hiszem, zöldségpucolással és mindennel nem több, mint 30 perc.

2011. szeptember 13., kedd

Indiai lencsefőzelék majdnem "ötelemes" csirkével

A hagyományos lencsefőzelék nem épp az a pillanatok allatt elkészülő fogás, viszont a vörös lencse valóban elkészül fél óra alatt, ezért ez az egyik kedvenc őszi-téli ételem. Két személyre egy deci lencsét főzök kábé másfél-kétszeres mennyiségű vízben. Két-három babérlevelet és két gerezd fokhagymát is teszek a főzővízbe és kicsit megsózom. A főzés egész ideje alatt fedő alatt van a főzelék, csak a hőfokot szabályozom - az első forrásig magas hőfokon, aztán fokozatosan egyre alacsonyabban. Eddig nincs benne semmi különös, pláne indiai. Viszont amikor már megpuhult a lencse, akkor nemcsak kb 3/4 deci tejszínt keverek el a főzelékben, hanem egy-másfél kiskanál őrölt római köményt is. A római köménynek kábé annyi köze van Rómához, mint nekem, viszont az indiai konyha egyik kedvelt fűszere. Az íze egy kicsit sem köménymagszerű, és még csak hasonlítani sem tudom semmihez, egyszerűen  - szerintem - finom. Egyébként a tejfölös túrót is feldobja, de ez más lapra tartozik.

Hogy mégse maradjon feltét nélkül a főzelék - bár Indiában akár maradhatna is - egy gyors serpenyős csirkét sütöttem hozzá. Az eredeti receptet egy kínai öt elem elve alapján főző barátnőmtől tanultam, most annyiban butítottam le, hogy a friss rozmaringot kihagytam belőle. Egyrészt mert nem tudtam, mennyire illene a római köményhez, másrészt meg nem volt otthon. Tehát amíg a lencse békésen puhul, elkészítem a csirkét.

Egy fél csirkemellet megmosok, kockákra vagy csíkokra vágok - tetszés szerint. Előkészítek egy kis húsleves alaplét. Akik szoktak ilyet tartani a mélyhűtőben, azok előszedhetik, én az egyszerűbb utat választottam, adalékanyagmentes levesport öntöttem fel forró vízzel. Bocsánatos gasztronómiai bűn, remélem.
A serpenyőben olajat melegítek, két gerezd fokhagymát dobok rá, aztán a csirkét, amelyet mindkét oldalán fehéredésig sütök. Ekkor megsózom, és meglocsolom kb. 3 evőkanál balzsamecettel. (nem helyettesíthető sima ecettel!) Ekkor eléggé sercegni fog, ez normális. Most öntöm le az egészet kb. másfél deci alaplével, még megborsozom, majd békén hagyom. Most már csak várni kell, amíg a lé elfő s közben megpuhul a csirke. A végén kell csak figyelni, mert a szépen megpirul és a serpenyő aljára ég között csak néhány pillanat különbség van.

Ebből az adagból egy adag könnyű vacsi és egy lunchboxos ebéd jött ki, az elkészítés pedig mindennel együtt kb 35 perc volt.

2011. szeptember 7., szerda

Pasta minden mennyiségben!

Ha lehetne egy őrült kívánságom, akkor azt hiszem, ellátogatnék egy olaszországi tésztagyárba. Mióta nemcsak a nagykockát meg a szélesmetéltet ismerem, tehát úgy nagyjából korai kamaszkorom óta, ott zakatol a fejemben a kérdés, hogyan készülnek azok a különleges formájú tészták, és ha látok egy ismeretlen csomag száraztésztát, azonnal lecsapok rá.


Ez a mostani például különösen ideális salátába, mert a szokásosnál keményebb, jobb tartású, nem áztatja szét a paradicsom leve sem. Kétféleképpen készítettem el az utóbbi napokban.

A képen a zöldséges saláta látható: a kifőzött tésztát nyers zöldségekkel kevertem össze, felkockázott paradicsommal, sárga kalirofniai paprikával és leveles salátákkal. Ahogy azt már tőlem megszokhattátok, felkockázott feta került még bele, s az egészet olivaolajjal locsoltam meg. Mindenestül húsz perc alatt voltam kész vele, ez volt a szombati ebédünk.

A második verzióhoz ugyanezt a fajta tésztát - igazság szerint a kifőzött tészta maradékát - használtam fel, valamint a piknikről maradt mártogatóst. A serpenyőben kevés olajon kicsit megmelegítettem négy felkockázott paradicsomot, hozzáöntöttem a hideg kifőtt tésztát (ha frissen főzi ki az ember a tésztát, akkor ez a lépés elmarad, természetesen.) és a mártogatóst. Az egész együtt melegedett fel, az ízek összhangban voltak, de nagyon, és amikor megkóstoltam, csak arra tudtam gondoltam, ó, csak minél tovább tartson a jóízű paradicsomok szezonja!

Mellesleg így a hét közepén meg kell állapítanom, hogy ezen a héten nem megy olyan jól a főzőcskézés, mint eddig - azaz szendvicset viszek ebédre és estére főzöm a meleget, valami oknál fogva mindig tésztát. Hogy miért? Lehet ez persze szénhidrátéhség - időnként szokott rámtörni ilyesmi - de az is, hogy ismét alig van otthon főzési alapanyag. Szombaton megint egy nagy piactúrára készülök, addig meg csak kihúzom valahogyan. Tésztával, naná!

2011. szeptember 5., hétfő

Kókuszos muffin

Harminc perc alatt sütemény az asztalon? Igen, azt hiszem, ezért szeretem annyira a muffint.

Múlt héten vettem egy muffinos könyvet - főleg azért, mert nagyon édes díszítési módok voltak benne. Az első receptet - a türelmetlen családtagokra tekintettel díszítés nélkül - már el is készítettem. Nem vagyok túl elégedett, mert ha követem a receptet, akkor valami egész mást kaptam volna, nem muffint. De azért felmérve a helyzetet és spontán módosítva (kiegészítve) a receptet, mégis remek kókuszos muffin lett a végeredmény.

Az eredeti receptben 5 deka liszt, 3/4 kiskanál sütőpor, 5 deka margarin, 5 deka cukor, 1 tojás szerepelt, és ezeket egyetlen edényben egyszerre javasolták összedolgozni. Ne próbáljátok ki, hogy mit kaptok ezzel a módszerrel! Hogy mentsem a menthetőt, ezt még egy tojással és 4 ek kókuszreszelékkel egészítettem ki, így lett megfelelő sűrűségű és mennyiségű a tészta 12 kisméretű muffinhoz. 12 perc alatt megsült az előmelegített sütőben.

Azért még majd próbálkozom más receptekkel is a könyvből, hátha csak ezt az egyet fordították félre.

2011. szeptember 4., vasárnap

Villámgyors piknikezős mártogatós

Volt egyszer egy kerti party, ott csodát láttam: gyerekek nyers sárgarépát tömtek magukba és a buli közepén utánpótlást kellett hámozni. Ezt kizárólag rolller egy supereasy receptjének köszönhettük, és ezt készítettem el a mai piknikre is. A sajtos mártogatós hozzávalói: túró, fetasajt, kéksajt, tejföl és fokhagyma. Az arányokat én a "készítsd és kóstolgasd" elv alapján szoktam eldönteni, mindenesetre fontos, hogy az ember ne spórolja ki belőle a kéksajtot és hogy ne tegyen bele túl sok fokhagymát. Fél csomag túróhoz fél csomag fetát tettem és úgy 10 deka intenzív ízű kéksajtot. (rollller többet ír, de egyrészt nem néztem meg pontosan, másrészt ez a sajt tényleg nagyon érett volt.) Egy közepes és egy pici szétnyomott fokhagymagerezdet is hozzákevertem, s az egészhez még fél kisdoboz tejfölt. (magyar túróhoz kicsit több tejföl kellene) Az egészet csak lazán, kóstolgatva és a konzisztenciát figyelve azalatt ütöttem össze, amíg a reggeli bögre kávém a forróról iható hőmérsékletűre hűlt, tehát nagyjából 3 perc alatt. Lehet kenyérre is kenni, de a legjobb kígyóuborkához és nyers sárgarépához. Ja, és nemcsak szabadban fogyasztható, akár a lunchboxba is kerülhet.

Amúgy csodaétel, ettem belőle és máris sikerült hat lépést segítség nélkül mennem a slackline-on! (Amit persze senki nem örökített meg...)

2011. szeptember 2., péntek

A szendvics dicsérete

Hogy a szendvics is lehet teljes értékű ebéd, azt az első szülés utáni hetekben bőven volt lehetőségem megtapasztalni. Ha jó a kenyér és jól megválogatjuk, hogy mivel esszük, akkor nincs semmi gond azzal, hogy nem főtt ételt eszünk. És mert halat igazából minden héten kell(ene) enni, de én azt inkább frissen kisütve szeretem, felmelegítve nem annyira, így marad alternatív, de csöppet sem másodrangú(!) megoldásként heti egyszer a füstölt lazacos szendvics.

Ez a szendvics most sárgarépás-napraforgómagos kenyérrel készült. Az egyik szeletre ráfektetek egy szelet füstölt lazacot, a másikat megkenem vékonyan dijoni mustárral. A lazacos felére teszek még leveles salátát és egymásra rakom a két kenyeret. Ha otthon enném, akkor egy pár csepp citromot sem hagynék ki, de elvitelre ez nem túl praktikus, eláztatja a szendvicset. Ilyenkor a mustár adja a szükséges savanykás ízt. Melléteszek még két paradicsomot, és máris kész az egészséges, laktató szuperszendvics.

Hogy a lazac nem olcsó mulatság? Egyrészt igaz, másrészt a csomagban lévő 6-8 szeletnyi hal elég kiadós és két ilyen szendvics végül nem kerül többe, mint egy sülthúsos fogás. Az sem elfelejtendő, hogy okosít és fiatalon tart, erre pedig az én koromban már nagyon kell figyelni.

2011. szeptember 1., csütörtök

Mandulás karalábésaláta kép nélkül

Kép nélkül - nemcsak mert elfelejtettem lefényképezni, hanem mert nem is lett volna érdemes. Ez a saláta kinézetre abszolút jelentéktelen, de ízre annál kiválóbb. Persze csak annak, aki szereti a karalábét.

Egy karalábét meghámozunk, felkockázunk. Vajban (ez nagyon fontos, se margarin, se olaj nem adja ugyanazt az ízt) kevés víz és só hozzáadásával fedő alatt serpenyőben puhára pároljuk. Ez megy az egyik lunchboxba. A másikba pedig száraz serpenyőben épphogycsak megpirított mandulalapocskák kerülnek - ezt majd tálaláskor ráöntjük a karalábéra.

Egyszerű szalámis-sajtos szendvicset vittem még, ahhoz ettem a salátát, és köszönöm, nekem nem is kell több ahhoz, hogy a délutánt is teljes lendülettel tudjam abszolválni.

(Ez egyébként a hétfői lunchboxom tartalma. A mai is szendvics volt, de erről majd később - nehogy elrontsuk itt a gyomrunkat.)