Ó, nem, csöppet sem szeretnék panaszkodni, amikor most leírom, hogy sem ma nem volt, sem pedig holnap nem lesz ebédszünetem. Végülis ma reggel a Landtmannban kezdtem,
ennek a könyvnek volt a sajtótájékoztatója, ami már önmagában is ünnepnapnak számított a stáb számára. (Orvosoknak, hospice téma iránt érdeklődőknek, idősotthonban dolgozóknak ajánlott olvasmány!) Minket itt viszont inkább a kulináris szempontok érdekelnek. Szóval a Landtmann tényleg csúcs a bécsi kávéházak között, s nemcsak a kiváló Mehlspeise-k, azaz péksütemények meg kávék, hanem a kifogástalan kiszolgálás okán is. A Landtmannban tényleg azt érzem mindig, hogy királylány vagyok udvartartással, és minden más csak illúzió. Szóval ebédre ugyan nem volt idő, de ezért kárpótolt a Landtmann tökéletes frissen facsart narancsléje, diós csigája, valamint túrós táskája tízóraira.
Ezt a bejegyzést viszont főleg azért kezdtem el írni, hogy megörökítsem: hazafelé, amikor már tudtam, hogy összeesek, ha nem eszek
bármit azonnal, a pékségben fonnyadozó három szendvics közül vakon ráböktem a legbizalomgerjesztőbbre. Napraforgómagos szendvics, sok zöldsaláta és valamilyen tofu alapú krém volt benne. Erről jutott eszembe, hogy érdemes lenne tofus krémekkel kísérletezni, végülis ahány ízesítés, annyi különböző étel.
Holnap megint elmarad az ebédszünet, úgyhogy inkább viszek magammal egy nagy adag gyümölcssalátát tízóraira, aztán reménykedek, hogy kibírom evés nélkül munka utánig. Hogy mi lesz a salátában? Az itthoni készleteket elnézve banán, őszibarack és mangó. Hmmm, nem is rossz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése